A család összetartó ereje: a konyha

Régen óvták a tüzet. Központi szerepet töltött be egy törzs életében, körülülték, vigyáztak rá. Meleget nyújtott a hideg napokon, védelmet adott a vadállatoktól. A tűz segítségével könnyebben ejthették el a zsákmányukat, s megsüthették rajta a húsokat. Az őskorban nem otthon várta vissza a vadászokat, hanem a család, a közösség és a tűz. A nomád élettel a tér (a sátor) közepére került és a család élete e körül zajlott. Pár ezer évet ugorva az időben, a lakótér bár formát vált - hiszen a letelepedéssel együtt otthonaink kerek sátrai téglalapformát öltenek -, de a tűz még mindig központi helyen van. Gondoljunk csak a régi parasztházakra, ahol a konyha (és így a tűz is), a ház közepén maradt. Szerepe némileg módosult, de továbbra is a meleget és az élelem sütését-főzését nyújtotta.

Már nincs szükség tűzre?

Az időben haladva otthonunk tovább alakult: már nem egyetlen helyiségből áll, minden fontosabb tevékenység külön-külön teret kapott. Már nem központi helyen van a konyha, ezt a szerepet inkább a nappali vette át. Bizonyos szempontból a konyha perifériára szorult. A modernizációval a tűz szerepe is átalakult. Már nem a hidegtől és a vadállatoktól véd és nem egyetlen forrása meleg ételeinknek. Egy modern háztartás „tökéletesen” működik tűz nélkül is: az indukciós- és az elektromos főzőlapok teljesen átveszik ezt a szerepet. Ha a tűzre gondolunk, inkább a tűzesetek jutnak eszünkbe, és nem a védelmet nyújtó tűz.

Talán vissza kellene állítani a konyhát és a tüzet a lakásunk közepére? Nem hinném, hogy ez lenne a cél, ugyanúgy, ahogy már sátorban sem szeretnénk lakni. Egyszerűen más élethelyzetben élünk jelenleg és ezt tükrözi a lakásunk. A tűz védelmező szerepét átvette a házunk fala, a melegítő szerepet a különféle fűtési rendszerek, és így a már említett főzéshez sem kell feltétlenül tűz.

Miért nincs a lakás közepén a konyha?

De vajon teljesen kiszorult az életünkből a tűz? A fizikai értelmében talán igen, de spirituális értelmében nem. Ha megkérdezem az embereket, hol tartózkodnak legtöbbet, szinte mindenki a konyha-étkező párosra voksol. Lehet, hogy nem lehet látni az otthonunkban az állandóan lobogó tüzet, de kétségtelen, hogy az ezt képviselő térnek, vagyis a konyhának családösszetartó szerepe mit sem változott.

Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor miért került el a középpontról a konyha és a tűz?

Azt gondolom, hogy egyrészt a lakás méreteinek a változása miatt. Ha továbbra is középen maradna a konyha, nem lenne kapcsolata a külvilággal, hiszen helyiségek sora veszi körül. Lehet persze a szellőztetésre hivatkozni, ami egyrészről igaz is, de másrészről nekünk is szükségünk van a természetre. Ha a lakás közepén csücsülnénk több óra hosszat, nem láthatnánk a fákat, a madarakat, az eget, nem láthatnánk a házunkat körülölelő természetet.

Másrészt a társadalmi normák változása is befolyásolta a lakótér használat változását. A nappali sok esetben a reprezentatívabb énünket mutatja, míg a konyha-étkező a meghittebb, a kevésbé kitárulkozó énünkbe enged bepillantást. Ez pedig nem más, mint a családi élet. Bár sokaknál éppen az ellenkezője igaz. A külvilág szerepe megerősödik a mindennapi életükben, míg a konyha „háttérbe szorulása” a családi kapcsolatok, kötelékek lazulását is eredményezheti. Vagyis míg a nappali mutatja azt, amit kifelé akarunk láttatni, addig a konyha mutatja családi kötelékünket.

Mi következik mindebből?

Ha megértjük a folyamat lényegét, akkor megértjük azt is, hogy milyen fontos mindez. Ha valaki úgy érzi, hogy a család nem elég összetartó, érdemes tudatosan a konyha-étkezőre koncentrálnia. Több olyan házban is jártam, ahol nem volt a lakás része a konyha. Pl. ún. nyári konyhában oldották meg télen-nyáron a főzést, mondván hogy ne legyenek szagok a szobákban. Mindegyik lakásban gond volt a családi összetartozással, elsősorban a generációk között. Egyszerűen nem találták meg a hangot egymással, nem álltak szóba vagy csak veszekedtek egymással. A legdurvább esetben késsel akartak egymásnak menni. Gondoljuk el, ezekben a lakásokban hiányzik a tűz (vagy az azt képviselő konyha)! Ilyen esetekben a „természet” produkál tüzet, vita formájában. Ha tűz természetesen „része” az otthonunknak, akkor „a természet nem kényszerül kiegyenlítésre”.

Kapcsolat a külvilággal

A konyha, mint fontos tartózkodási hely kell, hogy ablakkal rendelkezzen. Legyen kapcsolata a külvilággal, a természettel, ezáltal szabadabbnak érezzük magunkat benne. Gondoljuk csak el, hogy a konyhai tevékenységeket is könnyebben, gyorsabban, nagyobb örömmel végezzük el egy nagyobb ablakkal rendelkező konyhában, mint egy zártabb vagy csak a szellőzést szolgáló magasban lévő kicsiny ablak mellett. A börtön inkább jut eszünkbe, mint a családi összetartozás. Aki tehát úgy érzi, hogy a család rabja, annak érdemes megvizsgálnia alaposabban a konyhájának kapcsolatát a külvilággal.

Végezetül, had adjak egy javaslatot azoknak, akiknek a konyhájában egyáltalán nem lelhető fel a tűz, a szó fizikai értelmében. Mivel az ősöktől hordozzuk a tűz iránti vonzalmunkat és ez az évezredek alatt mit sem csillapodott, más formát kell keresni hát kielégítésére. Ilyenkor próbáljunk meg legalább mécseseket, gyertyákat használni a mindennapokban.

A cikk a Kineziológia magazin 2014. augusztusi számában jelent meg.

Kapcsolódó cikkek: 

A mi konyhánk

Egy gondolat az egészséges ételekről

Milyen legyen a konyha?

Tisztaságérzet a konyhában