Please enable JS

Tisztaságérzet a konyhában

Tisztaságérzet a konyhában

Az utóbbi időben több olyan konyhában is jártam, ahol bizony tisztaság volt, de mégis piszkos benyomást keltett.

Mi lehet ennek az oka? A konyha megvilágításán túl a felhasznált anyagok, színek és formák összhatása, a sötétebb színek, a megfakult bútorok, a rücskösebb felületek a konyhabútoron, a csempék mintája és domborulatai, a megszürkült függöny mind hozzájárulnak a konyha kétes tisztaságérzetéhez.

A 30-35 évvel ezelőtt divatosnak ítélt csempékről, konyhaszekrényekről beszélek elsősorban, amelyeket már régen le kellett volna cserélni. Nemcsak az idő állt meg ezekben a konyhákban, de a bennük lévő energia sem áramlik megfelelő mértékben. Gondoljuk el, ebben a divatjamúlt konyhában milyen ételeket lehet készíteni és milyen lelkiállapotban. A konyha nemcsak a benne folyó munka miatt fontos, de az otthonunknak is meghatározó része, hiszen a tűz energiát képviseli. Amikor ez az energia nem tudja teljes mértékben betölteni szerepét, a lakók életére is hatással lesz. A kreativitás nagyon minimális az itt élőknél, ami pedig szükséges az élet minden területéhez.

Az ilyen konyhákban ténykedő embereknél egytől-egyig érzelmi problémákat tapasztaltam. Kivétel nélkül mindegyikük elsírta magát nehéz sorsa, kilátástalansága miatt. A kettősség bennük van, hiszen a lakásban nagyon erős a múlt blokkoló hatása, ugyanakkor kilépve az utcára érzik az élet állandó lüktetését, az állandó változását.

Nagyon sokszor keresnek meg fiatalok, hogy az idős szüleiknek szeretnének segíteni a térrendezés eszközével. De ezek az idősebb szülők legtöbbször nem fogadnak el semmilyen energetikai eszközt. Számukra szoktam ajánlani, hogy végezzenek felújítást szüleik konyhájában. Nem kell az egészet kicserélni, elég, ha a megkopott munkafelület helyett vesznek újat, korszerűbbet vagy az étkezőasztalt cserélik ki. A hatás olyan lesz, mintha mázsás súly menne le róluk, megfiatalodnak a nagyszülők! Az életkedvük jön majd vissza!

A barátnőmmel beszélgetve felhívta a figyelmemet, hogy nem áll mindenki rendelkezésére hatszámjegyű összeg a felújításhoz. Bizonyára ebben igaza van. De a felújítási munkálatokat lépésekre bontva, és a lépéseket a pénz összegyűjtéséhez ütemezve, elvégezhető a konyha felfrissítése pár éven belül is. A lelkünkbe érzett megkönnyebbülésre azonban nem kell várni a teljesen kész állapotig!

Van egy ismert mondás az üzleti világban, amikor olyan feladatot kell véghezvinni, ami az erőnket meghaladja. A mondás így hangzik:
„Hogyan együk meg egy békát? Hát feldarabolva.”

Kapcsolódó cikkek: 

A mi konyhánk

Milyen legyen a konyha?

2013. január 18./
szincsak_anna_.jpg
Otthonod a lelked tükre.
Belenéztél már? Én igen.
A spirituális térrendezés erről szól.