Please enable JS

Egy szerelemkeltő otthon

Egy szerelemkeltő otthon

Egy kedves ismerősöm hívott, hogy nem tudja eladni a lakását, hátha tudok segíteni ebben a térrendezéssel. Elég hosszú időt hagyott magának az eladásra, amikor leelőlegezett egy másik lakást, lassan mégis fizetnie kellene, vagy oda a foglaló.

A nappaliban különös érzés fogott el, mintha ott zizegne a szerelem energiája körülöttem. Bevallotta, azért szeretne új lakást venni, mert megismerkedett valakivel, akivel együtt szeretnének új életet kezdeni. Az érdekesség az, hogy közel harminc éve vált el, egyedül nevelte a gyermekeit. Nem gondolt ő arra, hogy valakivel megossza hátralévő életét három évtizednyi magány után. Ebben a lakásban – amelyben csak két évet töltött – rátalált a szerelem és annyira megmozgatta, hogy belevágtak, mint a húszévesek álmaik (amelyek talán nem is most keletkeztek) megvalósításába. Majd elmesélte azt is, hogy akitől ő vette a lakást, az is szerelem miatt költözött tovább…

E hölgy esete többszörösen is tanulságos. Amióta ismerem, állandóan lakást keres. Az a típusú agilis nyugdíjas hölgy, aki nem hagyja el magát, a tettek embere és mindig vidám. Az ő esete jól példázza, hogy nem szabad leragadni egy lakás mellett. Mindig meg kell találnunk az adott helyzetnek megfelelő lakást, akár 2-5 évente.

A lakáseladásra visszatérve: mivel a lakás legnagyobb erénye kétségkívül a falakból áradó szerelem energiája, megkértem a hölgyet, hogy az érdeklődőknek ezt a részét is mondja el.

A lakás időben elkelt, egy egyedülálló hölgy vette meg, de ha valakit érdekel 2-3 év múlva...  :)

2012. október 28./
szincsak_anna_.jpg
Otthonod a lelked tükre.
Belenéztél már? Én igen.
A spirituális térrendezés erről szól.